Hiszek Benned! pályázat


Egyesületünk, a Csobogó-17 Szabadidősport és Természetbarát Egyesület támogatást nyert el

az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága által meghirdetett pályázaton, a Magyar Szabadidősport Szövetség kiírásában. 

 

A program a HISZEK Benned Sport Program I.és III. alprogram IV. üteme, a “Fitt, Egészséges Nemzetért Tárt Kapus Program” keretén belül valósult meg. 


Az egyesületünk által megvalósított 23 hetes programsorozat négy fő eleme a következők voltak: úszásoktatás és gyógyúszás 4-18 éves egészséges és sérült gyerekeknek, nyári úszótáborok, családi úszás és aquafitness felnőtteknek.

Az integrált úszás- és gyógyúszás oktatásának céljaként az egészséges és sérült gyermekek egyéni képességeihez igazodó mozgásfejlesztést, az úszástudás és az úszásnemek elsajátítását, az úszás technikájának javítását, az állóképesség növelését (fizikailag, érzelmileg és mentálisan) tűztük ki.

Fontos szempont volt, hogy a gyerekek megszeressék az úszást, a mozgást, az egészséges életmódot: mindezt játékos formában, szerető, támogató közösségben. A gyógyúszás speciális elemeket tartalmazott, melyek célja a rehabilitáció, a helyes testtartás, az izomfűző kialakítása, az immunrendszer erősítése volt.

A programba a családokat is bevontuk, így volt családi úszás, melynek során nagyszülők, szülők, testvérek élvezhették a közös sportolás örömét, a szabadidő hasznos eltöltését. A gyerekek az oktatáson szívesebben vettek részt, ha szüleik is sportoltak. Az idősebbek számára ugyancsak kiváló mozgásforma az úszás, prevenciós és rehabilitációs lehetőséget nyújtott. Az aquafitness, mint speciális vízben végzett mozgás, is népszerű volt a felnőttek körében. A biztonsági eszközöknek köszönhetően az aquafitness úszástudást nem igényel, így azok is kipróbálhatták, akik nem tudnak úszni.

Egyesületünk minden nyáron szervez úszótáborokat, melyek során a gyerekeknek az úszásoktatás mellett számos kreatív és érdekes programot tartunk: úszás, strandolás, kreatív foglalkozások, vetélkedők, óriás társas, lovaglás, terápiás kutyák bevonásával érzékenyítő tréningek. A HISZEK Benned Sport Programban, az egész nyáron tartó intenzív úszásoktatás mellett, a nagy érdeklődéshez igazodva három tábort tartottunk.

A több száz gyermek és felnőtt részvételével programsorozat sikeresen zajlott le. Nagy örömömre szolgál, hogy olyan időszakban tudtuk megvalósítani, amikor az nagy segítséget jelentett mind a gyermekeknek, mind a szülőknek. Programjainkat folytatjuk a tanév során is. A jövőben is pályázunk, hogy a kerületben élők kedvezményesen, adott esetben ingyenesen  sportolhassanak az egyesület keretein belül.

Ezúton is köszönjük az önkéntesek és az Újlak Uszoda dolgozóinak munkáját, Rákosmente Önkormányzatának segítségét!

Zsombok Ildikó 

úszóedző és gyógyúszó-oktató,

a 2013-ban alakult Csobogó-17 Egyesület képviselője